Top
  /  Egyéb   /  Sikeres forgalmi vizsga után lehessen jogosítvány nélkül is vezetni?

Sikeres forgalmi vizsga után lehessen jogosítvány nélkül is vezetni?

A múlt heti parlamenti vita során a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára elmondta, hogy az első jogosítványt szerző, az új vizsga kategóriát teljesítő vagy az orvosi alkalmasságot meghosszabbító polgár – valamennyi feltétel teljesítését követően – azonnal rendelkezhet vezetési jogosultsággal.

Hozzátette: a vezetői engedély igénylése és gyártása automatikusan és illetékmentesen fog történni. Azt is kiemelte az államtitkár, hogy olyan videotechnikát alkalmaznak majd, amely lehetővé teszi, hogy az eljárás során az ügyfél teljesen elektronikusan azonosítsa magát anélkül, hogy személyesen megjelenne a hatóság előtt, továbbá biztosítja az okmánykiadáshoz szükséges arcképfelvétel elkészítését is.

Az államtitkár kifejtette: lehetővé válik, hogy az első jogosítványt szerző a sikeres vizsgát követően anélkül vezessen, hogy jogosítványát kézhez kapná, illetve úgy kaphatja meg az okmányt, hogy nem lesz szüksége arra, hogy a hatóságnál megjelenjen.

A fenti javaslat csak a sok közül, melyek célja, hogy az elektronizálását bővítse, illetve egyszerűsítse a jelenlegi eljárásokat.

A fiataloknak továbbra is élő KRESZ tanfolyam támogatás mellé ez egy újabb könnyítés lehet.

Post a Comment